Jom Kipur az engesztelés napja a zsidó naptár legkomolyabb, szentebb, mélyebb napja. A zsidó vallás szerint Isten ezen a napon véglegesíti az ítéletét a következő évre, s írja be az embereket vagy az Élet vagy a Halál könyvébe. Jom Kipur a böjt és az ima napja, s komor hangulata a fehér öltözetben is kifejeződik vagy abban, hogy nem viselünk bőrcipőt vagy más bőr kiegészítőt. A böjtöt általában családi vagy baráti körben törjük meg egy ünnepi lakomával.
Ilyenkor könnyű böjtöt illik kívánni a boldog ünnep helyett vagy „gmár hátimá tová”-t, mely azt jelenti, jól legyél bepecsételve, mellyel azt kívánjuk, hogy a másik az Élet könyvébe kerüljön, s az Örökkévaló bocsássa meg bűneit.
MIK HANGOZNAK EL A NAP SORÁN?
Jom Kipur a Kol Nidrével kezdődik, s azt kérjük az Örökkévalótól, hogy szabadítson fel esküink alól, melyeket esetleg nem tudnánk betartani. Az engesztelés napján mondott imák a tsuvá, azaz a megtérés eszméjére koncentrálnak, megbocsátást kérnek. Jom Kipur délutánján sok helyen szokás Jónás Könyvét felolvasni-meghallgatni. A záróima a Neilá, mely azt jelenti zárás, s arra utal, hogy az ég kapui becsukódnak és az Örökkévaló végső döntést hoz.
MELLDÖNGETÉS
A nagyünnepi önvizsgálat és bűnbocsánat folyamatában a hagyományos liturgia felsorolja mindazokat a bűnöket, melyeket elkövettünk, elkövethettünk. Minden ilyen sornál az öklünkkel a mellünkre ütünk, hogy érezzük, átéljük a bűnt.
Ugyanakkor sok jó dolgot is elkövettünk az előző évben. Az itt következő alternatív ima ezeket sorolja fel. Hozzá is lehet tenni. És mellet döngetni eközben is érdemes.
Hova tudok menni idén Jom Kipurkor?
Az ünnep bejövetele: 2022. október 4., kedd esteFrankel Zsinagóga
Helyszín: HAMAROSANKOL NIDRÉ - 2022. 10. 04. kedd, 18:00JOM KIPURI IMA - 2022. 10. 05. szerda, 9:00Helyszín: 1114 Bp., Károli Gáspár tér 4.
Helyfoglalás emailben!
KOL NIDRÉ - 2022. 10. 04. kedd, 18:30Helyszín: Bálint Ház (1065 Bp., Révay u. 16.)
JOM KIPURI IMA - 2022. 10. 05. szerda, 8:00Helyszín: MAZSIHISZ Szeretetkórház (1145 BP. Amerikai út 53-55.)
Előzetes regisztráció szükséges!