Nem mindenhol ünneplik ugyanúgy a Ros Hásánát. A diaszpóra minden részének megvannak a maga különleges imái, saját rítusai, saját dallamai.

A jemeni zsidók minden tekintetben a zsidó fa egy egyedülálló ága..... A Teremtő szolgálata áthatja minden napjukat; de soha nincs annyira jelen az istenfélelem, mint a jámim nóraim idején.

Az ítélet napjától való félelem már a Ros Hásánát megelőző héten elkezd érezhetővé válni.

A vallásgyakorlatok betartása szigorúbb, mint valaha; a fokozott tudatosság légköre uralkodik. Minden sarkon felhangzik a shofár, amelyet olyan erővel fújnak, amely elképzelhetetlen egy egyszerű európai számára. Ahogy Tisri közeledik, a szelihotot egyre hangosabban és intenzívebben mondják. A rabbi és a Bét Din tagjai a reggeli ima idején körbejárják az összes zsinagógát, és szórólapokat visznek magukkal, amelyek a bűnbánat napjaira vonatkozó intéseket és figyelmeztetéseket tartalmaznak.

A szórólapokat buzgón kérik, mindenki elolvassa, és reszkető szemmel olvassák, mert félnek attól a szörnyű naptól, amely oly közel van.

Ros Hásáná előestéjén az egész közösség ellátogat a temetőbe. Sűrű tömegek mondanak közbenjáró imákat a régi idők szent embereinek sírjánál. Leszáll az este. Mindenki összegyűlik a zsinagógákban, és lekuporodik a számára kiterített szőnyegekre. Fáklyák lángolnak, kis olajlámpák szórják pislákoló fényüket a karcsú, barna bőrű jemeni zsidókra, akik nem ismernek kántort és kórust. Egy tiszteletreméltó öregember elfoglalja helyét az imaállványnál, és rekedten intonálja a Ros Hásáná imáit egy jemeni dallamra. Az egész gyülekezet kíséri a hazzánt, kiabálva és gesztikulálva, mozogva és énekelve, ki-ki a maga hangmagasságában, abban az őszinte hitben, hogy az ő imáik jutnak el elsőként a kegyelem trónjához; hiszen nem ők a legüldözöttebbek, a legszegényebbek, a legsúlyosabban elnyomottak Izrael gyermekei közül?

Öregek és fiatalok ringatják elhasznált testüket, egymást túlkiabálva, mintha vetélytársak lennének a mennyei kegyekért. A jemeniták ugyanis valóban azt hiszik, hogy minél hangosabban kiabál valaki, annál hamarabb eljut az imája az égbe és

"aki a leghangosabban kiabál, az dicséretes" ... de a kiabálás hordoz egy mellékhangot, a zsidó hangot, amely egyenesen a szívből jön, egyenesen a szenvedő zsidó lélekből.

Az ünnep egész két napja alatt az ítélet napjától való félelem hangulata uralkodik. Mindenki siet, hogy boldog évet kívánjon a barátoknak. A zsinagógában mindenki elmerül az imában; hiába keresnénk máshol ilyen csendet és figyelmet bármelyik templomban. A rabbi teljesen fehérbe öltözött; nagy tallitot visel, súlyos ezüst gallérral. A Tóra felolvasása előtt egy különleges himnuszt idéz. A dallam ismeretlen. Torokhangja a sivatagi szárazságra emlékeztet. De idegenszerűségénél is jobban érzi az ember az őszinteségét. És amikor a tekintete végigmegy az embereken, csillogó és szeretettől könnyes..... A törvény tekercsei gyönyörű díszekkel vannak feldíszítve; a tömeg köréjük tömörül, hogy megcsókolja őket, mielőtt felolvassák.

Egy egész napon át álltam, és hallgattam a jemeniiták imadallamait, azoknak a forró Arábiából származó, szürkésbőrű testvéreinknek az imadallamait. És rájöttem, hogy régi, ismerős arcuk van; hogy ugyanazokat az imákat imádkozzák, amelyeket otthon is ismertem; hogy ugyanazokat a szövegeket használják; hogy ugyanaz a zsidó szívük, mint zsidók millióinak a világ minden táján.

A második nap délutánján a hangulat oldottabbá válik. Idősek és fiatalok sétálnak a Sana sikátoraiban, a nők egzotikus ruháikban pompáznak. A jemeniták nyugodt arca és elmélkedő tekintete a régi idők nazaritáira emlékeztet, akikről régen tanultunk.

Az ünnep végén a rabbi prédikál az összegyűlt közösségnek. Prédikációja tele van buzdításokkal az elkövetkező tíz bűnbánati napra, legendákkal és allegóriákkal, amelyek gyakran az "Ezeregyéjszakára" emlékeztetnek.

Az esti ima után hazamentünk, jó évet és hosszú életet kívánva egymásnak.